Április 12-én eldőlt, hogy László Endre Márton, a Tisztelet és Szabadság Párt jelöltje nyerte el a gödöllői központú, Pest vármegye 6. számú választókerület egyéni országgyűlési képviselői mandátumát. Az új parlamentben kétharmados többséget szerzett Tisza Párt helyi jelöltje a kampány során nem élt azokkal a lehetőségekkel, amiket felkínáltunk számára. Ugyanakkor írásban jelezte, hogy „a választások után állok rendelkezésetekre”. Szaván fogtuk a frissen megválasztott honatyát.
Július közepéig jobban megéri bérletet váltani 2013-06-30 16:57:01 Színes repertoár és neves fellépők teszik vonzóvá a gödöllői szimfonikusok hangversenysorozatának új, 2013-2014-es évadját
Erre az évre is megkapták a magukét a civilek 2013-04-25 08:58:36 Ötvenegy gödöllői szervezet osztozott a 3,5 millió forintos keretösszegen, aminek csaknem egyötödét a nyugdíjasok élvezhetik
Felhívás: Gödöllői irodalmi díj 2013 2013-03-19 17:32:36 Május 5-ig két kategóriában várnak korábban még nem publikált, jeligés műveket a 200 ezer forint összdíjazású pályázatra
Vészharangot kongattak a szakrendelő dolgozói 2013-02-12 21:18:07 Kovács Barnabás javaslatával maradhat esély arra, hogy nem kerül állami kézbe a gödöllői járóbeteg-ellátó intézmény
A Grassalkovichok birodalmába kalauzol a GKRTE 2013-02-12 13:51:41 A gödöllői központú turisztikai egyesület az Utazás 2013 kiállításon is népszerűsíti a helyi programokat és látnivalókat
Farsangi rögtönzések Gödöllőn 2013-02-08 09:39:15 Február közepéig lehet jelentkezni a Lengyel Pálnak emléket állító improvizációs fesztiválra
Esküvő kiállítás családias környezetben 2013-01-29 12:24:31 Február első szombatján meglepetéssel is várják a leendő ifjú párokat a gödöllői Erzsébet királyné Szállodába
A magyarok háromnegyede feledné az idei évet 2012-12-20 13:01:46 Az Ipsos felmérésből az is kiderül, hogy mérsékelt, de a tavalyinál kedvezőbb a honi gazdaság 2013-as erősödésébe vetett hitünk